Nagyon szépen köszönöm a feliratkozókat, a kommenteket, és minden kedves szót. Nem tudjátok elképzelni, milyen érzés volt látni. Sok megjegyzést, és feliratkozót szeretnék még ♥♥ Ez a rész szerintem elég izgalmasra sikerült, remélem nektek is tetszeni fog :) Mivel megszavaztátok, hogy legyen más ember szemszögéből is néhány rész, ezért most belecsempésztem egyet.
Most csak ennyi lenne a történet.
Ölelés: Virág.
xoxo
Elkezdték a zenélést, Robi minden zenei titokba beavatta őket. Már minden tökéletes volt, eltalálták a közös hangot, együtt működtek, mindenbe belementek. Én is kitaláltam a tökéletes, és végleges mozdulatot. Nagyon jó hangulat alakult ki, sokat hülyültünk, vicceket regéltünk meg ilyenek. Egyszer csak ajtó nyikorgásra lettünk figyelmesek. Mindannyian oda szegeztük tekintetünket, és kíváncsian vártuk, hogy ki nyit be...
Ági. Nem hiszem el. Neki meg mi keresni valója van itt?
-Sziasztok- jött be izgatott hangon.
A mentort megpuszilta (?), Olit pedig egy hosszú csókkal üdvözölte.
-Khm-köhintettem, feltűnést keltve. -Mi viszont folytatnánk a próbát. Ha lehetséges.- mosolyogtam szerintem kedvesen.
-Jézusom. Hát te is itt vagy? Mi a csudát keresel itt?
-Hidd el, többet mint te.- mosolyogtam.
A srácok hamar elkezdték a zenélést, nehogy nagyobb balhé keletkezzen. Fél órán keresztül gyakoroltak, gyakoroltak és gyakoroltak. Én voltam a soros.
-Jó srácok. Akkor mi lenne, ha átmennénk a tükör terembe (táncterem)?
-Van más választásunk?- röhögtek szinte egyszerre.
A táncterembe beérve beálltam körülnéztem vagy ötször, mert egyrészt nagyon jó állapotban volt az egész hely, másrészt, kerestem Robit, de úgy látszik felszívódott.
- Benny nem tudod, hogy merre lehet a kedves mentorotok?
-Hát, fogalmam sincs. De tudod mit?- és a fiúknak súgott valamit, akik rögtön elkezdték üvölteni Robi nevét. Az ének tanár és én egymásra néztünk, és kitört belőlünk a nevetés.
Drága Robi mentorunk egy szendviccsel a kezében totyogott be, és egy kéz intéssel elintézte a bocsánat kérést.
-Robi. Izé. Azt szeretném kérdezni.. hogy tudod. mi lenne ha... kaphatnék egy falatot?- nézett boci szemekkel Olivér.
- Szerintem nem lenne jó ötlet táncikálás előtt.- mondta kicsit teli szájjal. - De kérdezd meg Leilát. Ő a koreográfus.
-Olivér megígérem, hogy veszek neked valami kaját, de tánc előtt tényleg nem kéne enned-mondtam.
Oli lehajtott fejjel ment vissza helyére, és Ági odaszaladt hozzá. Valamit súgott neki, Olivér viszont nem akart suttogni, ezért hangosan kimondta. -Ilyet ne mondj másra. A lány megsértődve kiment, és becsapta az ajtót. Robi csak megcsóválta a fejét, és motyogott valamit.
Beindítottam a zenét, de hiába gyakoroltunk két órán keresztül, nem nagyon jegyezték meg a lépéseket, csak a zene szöveg ment a fejükbe. Már mind a négyen leültek a földre, és lehajtott fejjel gondolkoztak, ittak.
-Srácok szedjétek össze magatokat! Még csak hétfő van, de ti már fáradtak vagytok.- mondtam szigorúan.
-Leilának igaza van! Így nem fog menni- állt fel Ya ou, hogy megvédjen és újra megszólalt: -Mutasd megint a lépéseket! Meglepetésemre Ya ounak nagyon jól ment.. Sziki is csatlakozott, és öt perc múlva összeállt a csapat.
-Nagyon ügyesek vagytok. viszont Oli. Neked lenne egy külön mozdulatod- mosolyogtam, és odamentem hozzá. -És mi addig mit csináljunk?- kérdezte aggódóan Benny.
- Ti leültök szépen, és gyakoroljátok a szöveget. Ne zavarjátok őket.-előzte meg a válaszomat Robi, aki nyugodtan olvasgatott egy újságot.
Bekapcsoltam a zenét, és megmutattam neki a mozdulatot. Az elején Oli kicsit furcsán reagált, de aztán megbarátkozott a gondolattal.
Mikor megpróbálta ő is a tánc mozdulatot, eléggé viccesre sikeredett, de végül belejött.
Ági mosolyogva tért vissza, és ismét egy hosszú csókkal üdvözölte a szőke fiút.
-Nézd csak mit tudok!- mondta büszkélkedve. Én beletekertem abba a részbe, ahol Olinak kell csinálni csípő mozgást, és kíváncsian néztem Ági arcát.
Arca lesápadt, szemöldöke összeráncolódott, és szája tátva maradt.
-Ez meg mi a szar?- kérdezte rémült arccal. -Ez nem egy fiúnak való!!
- Szerinted. De a lányok ezért meg fognak őrülni. Tuti siker lesz.- mondtam magabiztosan, de egyáltalán nem voltam az.
-Oli te ehhez mit szólt?- fordult Ági a végső reményhez.
Oli rám nézett, és látta, hogy már a síró görcs kerülget, ezért így szólt rekedtes hangon:
-Én imádom.
-Micsoda???? De ez szörnyű! Nem engedem meg!- ordított Ági, amire már a többi fiú is felemelte a fejét.
Néhány másodpercig még álltam szerencsétlenül, és aztán sírva kirohantam a táncteremből.
A folyosókon, és az aulában egy árva lélek sem volt, csak a lépteimet, és a vihart lehetett hallani. Neki dőltem a falnak, és lehuppantam a földre. Nem hiszem el. Olivér hogy-hogy nem veszi észre, hogy Ági csak rosszat akar neki, és én szeretem? Ennyire még sosem szerettem senkit, és nem hiszem el, hogy alig 24 óra alatt beleszerettem egy fiúba.
Nem tudok mit tenni. Az éhség kerülget, de nem akarok visszamenni a táskámért. benéztem a Fat Phoenix és az MDC próbájára, de azt mondták, hogy majd a színpadon beszéljük meg a koreográfiát. Hát oké. Akkor velük már csak csütörtökön és pénteken kell bajlódnom. A zsebemben találtam némi pénzt, ami talán elég lehet valami kajára.
A közeli automatába bedobtam 250 Ft-ot, hogy legalább egy szelet csokit had ehessek, de hiába nyomtam bármilyen gombot, nem kaptam semmit. Se csoki, se pénz. Remek. Biztos elromlott. Tehát oda a pénzem. Ide-oda sétálgattam, ki néztem az ablakon, de semmi érdekes nem volt. az utak járhatatlanok voltak, kidőlt fák, rendőrök, mentők, tűzoltók jöttek mentek. Az is kérdéses, hogy mi hogyan jutunk vissza a Corvinra. A szememből újra könny csordult ki, és szívem egyre gyorsabban vert, mikor hirtelen sikítozásra lettem figyelmes. A hangok a lift felől jöttek, rápillantottam a felvonó kijelzőjére. Az lift a negyedik emeleten van. Megnyomtam a HÍVÓ gombot, és meglepetésem a kijelzőn ezt a feliratot pillantottam meg: ERROR. Úr isten. Beragadt a lift. Nem hiszem el. Biztos van valami megoldás. A segítségre szoruló lány egyre hangosabban kezdett kiabálni, én meg tehetetlenül vártam a csodára, ami nem jött. Dörömböltem a lift ajtaján, hátha meghallja a leány, hogy valaki már a segítségére indult. A folyosókon egy árva lélek nem volt, a liftet nem lehetett használni. A második emeletről elindultam a negyedikre, ahol sötét volt a felvonó ajtajának ablaka. A lépcsőn újra lerohantam, de most már a földszintre, ahol egy biztonsági őrt kerestem, de nem találtam. Mi van itt az emberekkel? Kipusztultak? Bekopogtattam a portára, ahol egy középkorú férfi nyitott ajtót.
-Jó napot kívánok!- mondtam lihegve, és próbáltam összegyűjteni gondolataimat.
-Szervusz. Miben segíthetek?
-Először is, a második emeleten nem működik egy automata, de ez nem olyan fontos. Beragadt egy lány a liftbe!- emeltem fel a hangom, de nem volt jó ötlet, mert növeltem a feszültséget.
-Kicsoda? Máris megyek, és intézkedek. Jöjjön velem-parancsolt rám a pasas.
Követtem az embert, aki szinte már rohant, egy ismeretlen helyre. Végül egy üveg ajtón rontott be, ahol egy bácsi, néhány férfi és egy biztonsági őr éppen nevetgéltek valamin.
-Beszorult valaki a liftbe!-kiáltott a portás, és mindenki felpattant a helyéről, a kezébe megmarkolván egy dobozt (gondolom abban vannak a szerszámok) és megindultak felénk.
-Mutasd az utat kislány- dirigálta nekem az egyik ember, és előre mentem. A harmadik és negyedik emelet között rohangáltak, kopácsoltak, meg valakinek telefonáltak. Én nem értettem az egészből semmit. Aztán a portás mondta, hogy a vihar rongálhatta meg a lift vezetékeit. A liftbe szoruló lány még mindig kiabált, mikor hirtelen megindult az emelvény. Fejemet az ajtóra szegeztem, várva, hogy ki szorult be a liftbe.
A lift megérkezett a második emeletre, ajtaja lassan nyílt és megpillantottam........Szofit.
-Hé! Ez a stylist! Szofi drága jól vagy?-rohamozták meg Szofit a szerelők.
Én elbújtam az egyik ember mögé, nehogy észrevegyen, és megint veszekedjünk.
-Jól vagyok. Tényleg. Köszönöm!-mosolygott Szofi, és újra megszólalt. -Kinek köszönhetem, hogy megmentette életem?
-Hát az úgy volt...-kezdte az egyik ember.
-Nekem!- mondta az egyik fiatal munkás, aki totál beleesett Szofiba.
-Álljon meg a menet!-emelte fel a hangját a portás, és körülnézett. Csönd lett. -Igaz, hogy ezek az emberek szabadítottak ki- mutatott rá a munkásokra. -De mi mind nem tudunk erről az egészről, ha valaki nem szól nekünk.-A portás fejét forgatva keresett, aztán a nagy darab biztonsági őr arrébb lépett, és ott voltam Szofi előtt. Mindenki engem nézett. Szofi elkerekedett szemeivel nézett hosszan, én pedig csak lehajtott fejjel vártam, hogy mit fog mondani.
-Te....-kereste a szavakat, de nem tudott nagyon mit mondani. Aztán csak egyszerűen így szólt: -Köszönöm.
ÉS ÁTÖLELT. Nem hiszem el. Nagy kő esett le a szívemről.
-Szerintem itt mi már végeztünk. Hagyjuk őket.-szólt a biztonsági, és elment a többi munkással.
-Figyelj. Nagyon köszönöm! Hogy hálálhatnám meg?
-Nem kell meghálálni-mondtam egyszerűen.
-Nagyon bunkó voltam-nézett szomorúan.
-Tudom-nevettem fel, és Szofi meg elmosolyodott.
-Csak tudod, mikor megláttalak, rögtön tudtam, hogy te leszel a kis kedvenc. Én meg.. Szeretem, ha én vagyok a középpontban.-mondta annyira őszintén, amennyire csak lehet.
-Velem is ez van. De mind egy. Barátok?-néztem rá nagyokat pislogva. De ő nem válaszolt. Csak újra megölelt.
Szóval így történt, hogy Szofi és én barátok lettünk.
-Szofi kincsem!-szaladt Szofihoz egy alacsony nő, aki fehér köpenyt viselt. -Hallottam mi történt. Jól vagy? Gyere be az orvosi szobába. Megvizsgállak.
-Jaj, semmi bajom! Ne tessék fáradozni.
-Biztos? Mond, hogy Á!
-Jaj tessék engem hagyni. Most ennél fontosabb dolgom is van.
A nő, aki szerintem egy orvos, szomorúan lebattyogott a lépcsőn.
-És te? Hogy hogy nem a Btw próbáján vagy?-kérdezte Szofi meglepődve.
-Elegem lett. Oli barátnője folyton beleszól mindenbe. Mindenhol ott van. Kész. Kikészültem. Ha nem tetszik valami, akkor csinálják meg egyedül.
-Hohó! Valaki féltékeny-szólalt meg Szofi.
-Én? Biztos nem! Nem is az esetem ez az Oli gyerek.-mondtam dühösen. -De veled mi van?
-Én meg pont hozzátok jöttem, hogy egyeztessük a ruhákat. Figyelj már. Nem megyünk kajálni? Én nagyon éhes vagyok-húzta el a száját.
-Pompás ötlet.-nevettem, és elindultunk lefelé, de most nem lifttel.
*Olivér szemszöge*
Robi és az ének tanár elment az MDC és a Fat Phoenix próbájára, mi meg ott maradtunk egyedül tanárok nélkül.
-Ne már. Ez így tök tré.Miért kellett elzavarni Leilát?-nyűglődött Benny. -Talán így a legjobb. Nincs Leila, nincs para.-mondta Ági, és beleült az ölembe.
Én ezt már nem bírtam, ezért lépnem kellett.
-Szerinted ez így a jó? Mond csak, te azért vagy velem, mert szeretsz, vagy csak a hírnév és a pénz érdekel?
-Attól függ.- vigyorgott tovább, én meg felálltam, mit sem érdekelve, hogy leesik az ölemből a lány.
-Mitől függ? Ha most kiesünk a versenyből szakítasz velem? Vagy mi?
-Tudod igen. Kicsit féltékeny vagyok a rajongóidra, mert látom hogy nézel rájuk. Még nem volt meg az első élő adás, de te már így is annyi levelet kaptál, és annyi emberrel megismerkedtél. És azt is észrevettem, hogy mikor Leila hozzád ér, vagy esetleg beszél veled te hogy viselkedsz. Élvezed.-mondta lesajnálóan.
-Miről beszélsz? Semmi közöm hozzá. Tegnap találkoztunk 'először'.
-Most ezt mondod. De mi lesz később? Oli. Szeretsz te még engem?- próbált elérzékenyülni, de látszott rajta, hogy élvezi a szín játékot.
-És te engem? Nem látod, hogy én próbálom megmenteni a kapcsolatot, és veled is sokat akarok foglalkozni, de a verseny most fontosabb nekem. Sajnálom.-mondtam nagyokat sóhajtva.
Ya ou, Sziki és Benny megdermedve néztek minket, de engem most ez egy cseppet se izgatott.
-Akkor most vége?-vetett rám gyilkos pillantásokat Ági.
-Igen.
Ági megfogta a táskáját, és duzzogva elhagyta a termet.
-Hé ember-fogta meg a vállam Ya ou, és folytatta: -Jól tetted, hogy így döntöttél. Mindannyiuknak így lesz a legjobb. Most viszont keresd meg Leilát!-utasított, és az ajtó felé mutatott.
-Minek?-kérdeztem csodálkozva. Úgyse kíváncsi rám!
-Igen? Akkor szerinted miért CSAK neked talált ki ilyen jó mozdulatot? És láttad hogy néz rád? Hallod ez úgy beléd esett, hogy a szerelem első látásra kifejezés ide már nem elég.
-De nem először lát-nevettem.
Ya ou csak egy fej csóválással intett, hogy menjek...
 |
- Benny nem tudod, hogy merre lehet a kedves mentorotok?
-Hát, fogalmam sincs. De tudod mit?- és a fiúknak súgott valamit, akik rögtön elkezdték üvölteni Robi nevét. Az ének tanár és én egymásra néztünk, és kitört belőlünk a nevetés.
Drága Robi mentorunk egy szendviccsel a kezében totyogott be, és egy kéz intéssel elintézte a bocsánat kérést.
-Robi. Izé. Azt szeretném kérdezni.. hogy tudod. mi lenne ha... kaphatnék egy falatot?- nézett boci szemekkel Olivér.
- Szerintem nem lenne jó ötlet táncikálás előtt.- mondta kicsit teli szájjal. - De kérdezd meg Leilát. Ő a koreográfus.
-Olivér megígérem, hogy veszek neked valami kaját, de tánc előtt tényleg nem kéne enned-mondtam.
Oli lehajtott fejjel ment vissza helyére, és Ági odaszaladt hozzá. Valamit súgott neki, Olivér viszont nem akart suttogni, ezért hangosan kimondta. -Ilyet ne mondj másra. A lány megsértődve kiment, és becsapta az ajtót. Robi csak megcsóválta a fejét, és motyogott valamit.
Beindítottam a zenét, de hiába gyakoroltunk két órán keresztül, nem nagyon jegyezték meg a lépéseket, csak a zene szöveg ment a fejükbe. Már mind a négyen leültek a földre, és lehajtott fejjel gondolkoztak, ittak.
-Srácok szedjétek össze magatokat! Még csak hétfő van, de ti már fáradtak vagytok.- mondtam szigorúan.
-Leilának igaza van! Így nem fog menni- állt fel Ya ou, hogy megvédjen és újra megszólalt: -Mutasd megint a lépéseket! Meglepetésemre Ya ounak nagyon jól ment.. Sziki is csatlakozott, és öt perc múlva összeállt a csapat.
-Nagyon ügyesek vagytok. viszont Oli. Neked lenne egy külön mozdulatod- mosolyogtam, és odamentem hozzá. -És mi addig mit csináljunk?- kérdezte aggódóan Benny.
- Ti leültök szépen, és gyakoroljátok a szöveget. Ne zavarjátok őket.-előzte meg a válaszomat Robi, aki nyugodtan olvasgatott egy újságot.
Bekapcsoltam a zenét, és megmutattam neki a mozdulatot. Az elején Oli kicsit furcsán reagált, de aztán megbarátkozott a gondolattal.Mikor megpróbálta ő is a tánc mozdulatot, eléggé viccesre sikeredett, de végül belejött.
Ági mosolyogva tért vissza, és ismét egy hosszú csókkal üdvözölte a szőke fiút.
-Nézd csak mit tudok!- mondta büszkélkedve. Én beletekertem abba a részbe, ahol Olinak kell csinálni csípő mozgást, és kíváncsian néztem Ági arcát.
Arca lesápadt, szemöldöke összeráncolódott, és szája tátva maradt.
-Ez meg mi a szar?- kérdezte rémült arccal. -Ez nem egy fiúnak való!!
- Szerinted. De a lányok ezért meg fognak őrülni. Tuti siker lesz.- mondtam magabiztosan, de egyáltalán nem voltam az.
-Oli te ehhez mit szólt?- fordult Ági a végső reményhez.
Oli rám nézett, és látta, hogy már a síró görcs kerülget, ezért így szólt rekedtes hangon:
-Én imádom.
-Micsoda???? De ez szörnyű! Nem engedem meg!- ordított Ági, amire már a többi fiú is felemelte a fejét.
Néhány másodpercig még álltam szerencsétlenül, és aztán sírva kirohantam a táncteremből.
A folyosókon, és az aulában egy árva lélek sem volt, csak a lépteimet, és a vihart lehetett hallani. Neki dőltem a falnak, és lehuppantam a földre. Nem hiszem el. Olivér hogy-hogy nem veszi észre, hogy Ági csak rosszat akar neki, és én szeretem? Ennyire még sosem szerettem senkit, és nem hiszem el, hogy alig 24 óra alatt beleszerettem egy fiúba.
Nem tudok mit tenni. Az éhség kerülget, de nem akarok visszamenni a táskámért. benéztem a Fat Phoenix és az MDC próbájára, de azt mondták, hogy majd a színpadon beszéljük meg a koreográfiát. Hát oké. Akkor velük már csak csütörtökön és pénteken kell bajlódnom. A zsebemben találtam némi pénzt, ami talán elég lehet valami kajára.
A közeli automatába bedobtam 250 Ft-ot, hogy legalább egy szelet csokit had ehessek, de hiába nyomtam bármilyen gombot, nem kaptam semmit. Se csoki, se pénz. Remek. Biztos elromlott. Tehát oda a pénzem. Ide-oda sétálgattam, ki néztem az ablakon, de semmi érdekes nem volt. az utak járhatatlanok voltak, kidőlt fák, rendőrök, mentők, tűzoltók jöttek mentek. Az is kérdéses, hogy mi hogyan jutunk vissza a Corvinra. A szememből újra könny csordult ki, és szívem egyre gyorsabban vert, mikor hirtelen sikítozásra lettem figyelmes. A hangok a lift felől jöttek, rápillantottam a felvonó kijelzőjére. Az lift a negyedik emeleten van. Megnyomtam a HÍVÓ gombot, és meglepetésem a kijelzőn ezt a feliratot pillantottam meg: ERROR. Úr isten. Beragadt a lift. Nem hiszem el. Biztos van valami megoldás. A segítségre szoruló lány egyre hangosabban kezdett kiabálni, én meg tehetetlenül vártam a csodára, ami nem jött. Dörömböltem a lift ajtaján, hátha meghallja a leány, hogy valaki már a segítségére indult. A folyosókon egy árva lélek nem volt, a liftet nem lehetett használni. A második emeletről elindultam a negyedikre, ahol sötét volt a felvonó ajtajának ablaka. A lépcsőn újra lerohantam, de most már a földszintre, ahol egy biztonsági őrt kerestem, de nem találtam. Mi van itt az emberekkel? Kipusztultak? Bekopogtattam a portára, ahol egy középkorú férfi nyitott ajtót.
-Jó napot kívánok!- mondtam lihegve, és próbáltam összegyűjteni gondolataimat.
-Szervusz. Miben segíthetek?
-Először is, a második emeleten nem működik egy automata, de ez nem olyan fontos. Beragadt egy lány a liftbe!- emeltem fel a hangom, de nem volt jó ötlet, mert növeltem a feszültséget.
-Kicsoda? Máris megyek, és intézkedek. Jöjjön velem-parancsolt rám a pasas.
Követtem az embert, aki szinte már rohant, egy ismeretlen helyre. Végül egy üveg ajtón rontott be, ahol egy bácsi, néhány férfi és egy biztonsági őr éppen nevetgéltek valamin.
-Beszorult valaki a liftbe!-kiáltott a portás, és mindenki felpattant a helyéről, a kezébe megmarkolván egy dobozt (gondolom abban vannak a szerszámok) és megindultak felénk.
-Mutasd az utat kislány- dirigálta nekem az egyik ember, és előre mentem. A harmadik és negyedik emelet között rohangáltak, kopácsoltak, meg valakinek telefonáltak. Én nem értettem az egészből semmit. Aztán a portás mondta, hogy a vihar rongálhatta meg a lift vezetékeit. A liftbe szoruló lány még mindig kiabált, mikor hirtelen megindult az emelvény. Fejemet az ajtóra szegeztem, várva, hogy ki szorult be a liftbe.
A lift megérkezett a második emeletre, ajtaja lassan nyílt és megpillantottam........Szofit.
-Hé! Ez a stylist! Szofi drága jól vagy?-rohamozták meg Szofit a szerelők.
Én elbújtam az egyik ember mögé, nehogy észrevegyen, és megint veszekedjünk.
-Jól vagyok. Tényleg. Köszönöm!-mosolygott Szofi, és újra megszólalt. -Kinek köszönhetem, hogy megmentette életem?
-Hát az úgy volt...-kezdte az egyik ember.
-Nekem!- mondta az egyik fiatal munkás, aki totál beleesett Szofiba.
-Álljon meg a menet!-emelte fel a hangját a portás, és körülnézett. Csönd lett. -Igaz, hogy ezek az emberek szabadítottak ki- mutatott rá a munkásokra. -De mi mind nem tudunk erről az egészről, ha valaki nem szól nekünk.-A portás fejét forgatva keresett, aztán a nagy darab biztonsági őr arrébb lépett, és ott voltam Szofi előtt. Mindenki engem nézett. Szofi elkerekedett szemeivel nézett hosszan, én pedig csak lehajtott fejjel vártam, hogy mit fog mondani.
-Te....-kereste a szavakat, de nem tudott nagyon mit mondani. Aztán csak egyszerűen így szólt: -Köszönöm.
ÉS ÁTÖLELT. Nem hiszem el. Nagy kő esett le a szívemről.
-Szerintem itt mi már végeztünk. Hagyjuk őket.-szólt a biztonsági, és elment a többi munkással.
-Figyelj. Nagyon köszönöm! Hogy hálálhatnám meg?
-Nem kell meghálálni-mondtam egyszerűen.
-Nagyon bunkó voltam-nézett szomorúan.
-Tudom-nevettem fel, és Szofi meg elmosolyodott.
-Csak tudod, mikor megláttalak, rögtön tudtam, hogy te leszel a kis kedvenc. Én meg.. Szeretem, ha én vagyok a középpontban.-mondta annyira őszintén, amennyire csak lehet.
-Velem is ez van. De mind egy. Barátok?-néztem rá nagyokat pislogva. De ő nem válaszolt. Csak újra megölelt.
Szóval így történt, hogy Szofi és én barátok lettünk.
-Szofi kincsem!-szaladt Szofihoz egy alacsony nő, aki fehér köpenyt viselt. -Hallottam mi történt. Jól vagy? Gyere be az orvosi szobába. Megvizsgállak.
-Jaj, semmi bajom! Ne tessék fáradozni.
-Biztos? Mond, hogy Á!
-Jaj tessék engem hagyni. Most ennél fontosabb dolgom is van.
A nő, aki szerintem egy orvos, szomorúan lebattyogott a lépcsőn.
-És te? Hogy hogy nem a Btw próbáján vagy?-kérdezte Szofi meglepődve.
-Elegem lett. Oli barátnője folyton beleszól mindenbe. Mindenhol ott van. Kész. Kikészültem. Ha nem tetszik valami, akkor csinálják meg egyedül.
-Hohó! Valaki féltékeny-szólalt meg Szofi.
-Én? Biztos nem! Nem is az esetem ez az Oli gyerek.-mondtam dühösen. -De veled mi van?
-Én meg pont hozzátok jöttem, hogy egyeztessük a ruhákat. Figyelj már. Nem megyünk kajálni? Én nagyon éhes vagyok-húzta el a száját.
-Pompás ötlet.-nevettem, és elindultunk lefelé, de most nem lifttel.
*Olivér szemszöge*
-Ne már. Ez így tök tré.Miért kellett elzavarni Leilát?-nyűglődött Benny. -Talán így a legjobb. Nincs Leila, nincs para.-mondta Ági, és beleült az ölembe.
Én ezt már nem bírtam, ezért lépnem kellett.
-Szerinted ez így a jó? Mond csak, te azért vagy velem, mert szeretsz, vagy csak a hírnév és a pénz érdekel?
-Attól függ.- vigyorgott tovább, én meg felálltam, mit sem érdekelve, hogy leesik az ölemből a lány.
-Mitől függ? Ha most kiesünk a versenyből szakítasz velem? Vagy mi?
-Tudod igen. Kicsit féltékeny vagyok a rajongóidra, mert látom hogy nézel rájuk. Még nem volt meg az első élő adás, de te már így is annyi levelet kaptál, és annyi emberrel megismerkedtél. És azt is észrevettem, hogy mikor Leila hozzád ér, vagy esetleg beszél veled te hogy viselkedsz. Élvezed.-mondta lesajnálóan.
-Miről beszélsz? Semmi közöm hozzá. Tegnap találkoztunk 'először'.
-Most ezt mondod. De mi lesz később? Oli. Szeretsz te még engem?- próbált elérzékenyülni, de látszott rajta, hogy élvezi a szín játékot.
-És te engem? Nem látod, hogy én próbálom megmenteni a kapcsolatot, és veled is sokat akarok foglalkozni, de a verseny most fontosabb nekem. Sajnálom.-mondtam nagyokat sóhajtva.
Ya ou, Sziki és Benny megdermedve néztek minket, de engem most ez egy cseppet se izgatott.
-Akkor most vége?-vetett rám gyilkos pillantásokat Ági.
-Igen.
Ági megfogta a táskáját, és duzzogva elhagyta a termet.
-Hé ember-fogta meg a vállam Ya ou, és folytatta: -Jól tetted, hogy így döntöttél. Mindannyiuknak így lesz a legjobb. Most viszont keresd meg Leilát!-utasított, és az ajtó felé mutatott.
-Minek?-kérdeztem csodálkozva. Úgyse kíváncsi rám!
-Igen? Akkor szerinted miért CSAK neked talált ki ilyen jó mozdulatot? És láttad hogy néz rád? Hallod ez úgy beléd esett, hogy a szerelem első látásra kifejezés ide már nem elég.
-De nem először lát-nevettem.
Ya ou csak egy fej csóválással intett, hogy menjek...
.jpg)
.jpg)