7. rész

Sziasztok Drágáim!!!

Ha tudnátok, hogy mennyi minden történt velem ebben a pár napban... Na mindegy is.. Ne rólam beszéljünk! Írjatok SOK KOMIT!!! És ha már a kommenteknél tartunk, akkor leírhatjátok azt, hogy hogy telt a MOSOLY NAPotok. Remélem nektek nagyon jól telt! Nekem nem volt valami fantasztikus, de azért volt lehetőségem mosolyogni. 
ÉS  A LÉNYEG!!! 6000 látogató!!! ♥♥♥ 
Viszont, amiért szomorú voltam/vagyok. Nagyon kevés komment érkezett a 6.részre. Remélem, hogy erre sokkal, de sokkal több fog érkezni! ♥ Bízom bennetek!

Olivér egy darabig nézett. Mosolygott. És megölelt. A fülembe ezt súgta: 'SZERETLEK'.
Fél lépéssel hátrébb ment, és olyan dolog történt, amit soha életben nem fogok elfelejteni!
Száját számhoz tapasztotta, és megcsókolt. Hihetetlen érzések keringtek bennem, és egyszerűen csak azét éreztem, hogy szabad vagyok....

Eltoltam magamtól a szőke magas srácot, és egy nagyot nyelve így szóltam:

-Mit...Mit csinálunk?- szemeim remegtek, tenyerem izzadt, fejem vérvörös volt.

Oli arcára piros pír ült, és szegényke nem tudott megszólalni. talán valami olyasmit motyogott, hogy bocsánat.

-Oli. Én nem azért mondtam. Én szeretlek. Csak ez hirtelen jött. 

-Igazad van. Nem is tudom, hogy miért csináltam ezt. Inkább megyek a srácokhoz.

-Ne! Kérlek maradj. hiányzol. 

Oli visszafordult, s megölelt. 

'Akkor mi most együtt vagyunk?' suttogtam a fülébe, és ö pedig elmosolyodva bólintott egyet.

-Hogy hogy szeretsz?-kérdezte meglepődve, és leültünk két puffra.

-Tudod, mióta megláttalak, azóta érezek valamit irántad. És te vagy az az ember, aki megfogja változtatni az életemet, és remélem, hogy te vagy az az ember, aki küzdeni fog velem a végsőkig. 

-Én leszek az. Ígérem.

Az asztalon lévő Iphonom képernyője felvillant. Ya ou hív.
-Szia Ya ou!
-Heló. Nem tudod, hogy merre van Oli? Mindenhol őt keressük, de sehol se találjuk.
Lefogtam a telefont, és Olinak súgtam, hogy őt keresik.
-Nem vagyok itt-suttogta, de azt már inkább tátogásnak nevezném.
Kezemet combomba ejtettem, s újra a telefonba szóltam:
-Nem láttam.
-Oké. Azért köszi. Te hol vagy?
-A 18-as szobában. A sajátomban. Tudod kaptam én is egyet. De miért?
-Tudod, reggel neked adtam egy lapot. És az egy nagyon fontos lap, szóval kellene.
-Jaj nem kell! átviszem én. Időm mint a tenger.-próbáltam cselezni, de nem sikerült átjön.
-Ne fáradozz.
És kinyomta.
-Basszus. Oli menj ki! Ya ou átjön.
-Nincs időm kimenni, mert az feltűnne neki.
-Ahj! Akkor bújj el a ruhák mögé. Végül is csak egy lapért jön.
*Kopogtatnak az ajtón*
-Shh! Most csöndbe maradj Kérlek! Nyitom!
-Szia!-vigyorgott Ya ou.
-Hali. Itt a lap. És ha megbocsátasz. Nekem még nagyon sok dolgom van.-próbáltam lekoppintani, és bezárni az ajtót, de ő lábával kitámasztotta.
-Miért akarod hogy elmenjek?-közeledett felém.
-Nem akarom. Tényleg nagyon jó így itt veled, de nekem nagyon sok dolgom van még.
-Például?
-Ööö. Például az új koreográfiát át kell néznem a jövőhétre.
-Dehogy kell. Ha tovább jutunk, megyünk bulizni.
-Menjetek csak.
-Te is jössz.
-Dehogy megyek ne hülyéskedj.-néztem rá, és már tényleg egyre és egyre közelebb jött hozzám.
-Ne kötekedj már!
-Ya ou! Kérlek szépen. Most szeretnék egyedül lenni.
Hosszan nézett, és kiment az ajtón. Oli előjött a ruhák mögül, és így szólt.
-Ez meg mi volt?
-Bolond!-mondtam, és Oli nyakát átkarolva megcsókoltam. Annyira szeretem. És ő is engem. Ennél jobb már nem is lehetne.
Amikor órákon keresztül beszélsz vele, szereted, öleled, csókolod, ölében ülsz.. Ahw. Istenem de imádom. Telt múlt az idő, s elérkezett a Döntő kezdése.
A kulisszák mögé bekukkantottam, és még mindenki frizuráján, sminkjén igazítottak, és már mehetett is az adás. Lilu és Istenes Bence hülyéskedtek, szöveget tanultak. Aranyosak voltak na. Felszaladtam a színpadra, ahol minden stábos, tervező, rendező stylist, kamerás ott volt. Beállították a hangokat meg mindent. A nézők folyamatosan áramlottak be, tolongottak. Óvatosan be tipegtem a magassarkúmmal, és próbáltam elkerülni  a veszélyt, hogy elbotlom néhány kábelen és vezetéken.
Körülnéztem, s láttam még néhány helyet az első sorban. Rögtön "lefutottam", de az egyik biztonsági őr megállított, hogy oda csak VIP jegyesek, stábosok, és rokonok ülhetnek. Előhúztam a táskámból a stábos kártyám, és szomorúan tudomásul vette, hogy engem nem küldhet ki az élő adásról.
A műsor elkezdődött. Taps viharok, sikoltozások, 8 perces szünetek, tolongó emberek, és még sok más galiba.
-Az utolsó produkcióhoz érkeztünk! Robi! A te utolsó fantasztikus csapatod következik.-jött be Lilu egy elragadtatóan bájos mosollyal.
-Látod Lilukám nem csak hogy csinos vagy, de még kedves is. Tehát jöjjön az én kedvenc csapatom, a Bytheway!-kiáltotta Szikora Robi, aki egy olyan dolgot mondott ki, amit szerintem 3 perc múlva már a neten fogok látni. Kedvenc csapata? Ilyen nem is lehetne mondani.
A kisfilmjük következett, amelyben én is(!!!) benne voltam, sőt még egy interjút is adtam le a srácokról. AHA! Most már tudom, hogy miért vettek engem kamerával, miközben beszéltem a riporternek. A nagy taps közben a nézőtér első sorába, az utolsó szabad helyre, azaz mellém, leült egy szőke lány. Arcát csak akkor láttam meg, mikor felém fordult, és duzzogott egyet. Ági. Na már csak ő hiányzott.
Videó bemutatójuk végére érve, elindult a zene és a Bytheway tűnt fel a színpadon. Úr isten milyen álom helyesek, milyen jó a ruhájuk, a hangjuk és ahj. Milyen aranyos Olivér.
Oli rám pillantott a különleges mozgása előtt, és elmosolyodott. Vissza mosolyogtam, és kíváncsian vártam, hogy hogy fog menni neki a csípő mozgatás. Meglepetésemre, nagyon jól csinálta. Sőt. Jobban ment neki, mint próbákon. A lányok sikítottak, üvöltöttek, sírtak, fényképeztek és videóztak. Nagyon tetszett nekik. Ági arcára pillantottam, és így szóltam:
-Tényleg, nagyon szar, és buzis ez a csípő mozgatás, mondtam cinikusan, és rákacsintottam.
Ő  csak ott duzzogott tovább, fogta a cuccát, és otthagyott engem az előadás végén. Én sikongatva tapsoltam, és nagyon büszke voltam rájuk.
A mentorok elmondták véleményüket, és mit ne mondjak. Rosszabbra számítottam.

                                                                           ***
Tegnap este az első élő adás után hulla fáradtan mentem haza, s le se fürödtem, bezuhantam az ágyba.
Reggel körülbelül fél tizenegykor keltem fel, és rögtön elmentem zuhanyozni, és hajat mosni. Felfrissülésem után, megettem a reggelit, amit a lányok készítettek. És az időjárásról beszélve, már nincsenek akkora nagy viharok, de azért még nem túl tiszta az idő. Törölközővel a fejemen, egy szál köntösben, és fogkefével a számban járkáltam a lakásban. Komolyan pont mint egy csajos filmben. Igazából Anikót és Lilit nem nagyon izgatta, hogy én így sétálok ide-oda, viszont Pilit kicsit zavarta. Ezt elfelejtve, Oli írt egy SMS-t. Iphonomat előkaptam, köntösöm zsebéből, és örömmel olvastam a mondatot.

-------------------------------
Olivér Patocska:
Jó reggelt! remélem nem keltettelek fel!

Leila Szabó:
Szió! Nem már fent vagyok! Ma csinálunk valamit? ☺

Olivér Patocska:
Hívlak!
--------------------------------


És így volt. Abban a pillanatban hívott.
-Szia-mondtam izgatottan.
-Mit akarsz ma csinálni?
-Hú. Hát ma hánykor érsz rá?
-Várjál! Megnézem a naptárban, hogy mikor érek rá. Várjál! Gáz van. Ma a másik barátnőmmel találkozok. Sorry!
Rám tört a röhögő görcs. Annyira imádom, mikor ilyen "vicceket" süt el.
-Komolyra fordítva a szót. Ma már nem kell bemennünk a Lurdyba próbálni a párbaj dalt, mert mi már voltunk a srácokkal. Szóval tiéd vagyok egész nap.-hangoztatta az alábbi szavakat Oli.
-Mi? Mikor voltatok? És én hogyhogy nem voltam ott? Ne már.
-Bocsi. De nem akartunk felkelteni hajnal ötkor.
-Ja jól van. Akkor mindegy. Figyelj, most mennek el a lányok Dóriékkal valahova kikapcsolódni, én még megszárítom a hajam aztán én is szabad vagyok.-mosolyogtam, de 100%, hogy nem látja.
-Tudod mit? Átmegyek! Öt perc.
-Oké. Szia!
Leraktam a telefont, és elköszöntem a csajoktól. Hagytak nekem egy kulcs másolatot, amit még tegnap másoltattak, hogy ne történjen megint probléma.
Egy kicsit rendet raktam a lakásban, bár nem nagyon kellett mindent helyre rakni, mert a lányokkal az a szerencsém, hogy mindenki elpakol mindent maga után.
Akartam volna készíteni még valami nassolni valót, de csengettek....

6. rész

Úr isten drágáim!! Nagyon nagy imádás van!!! Ennyi rendszeres olvasóval, és ennyi látogatóval♥♥♥ Imádlak titeket. 
Viszont egyik nap nem tudtam bejelentkezni a fiókomba, és nagyon kétségbe estem. feltörtek. De végül visszaszereztem egy ismerősöm segítségével. Szóval újra együtt.♥♥♥
Itt is lenne a következő rész. Remélem, hogy tetszik. Sok feliratkozót szeretnék még látni, és sok-sok megjegyzést!! Tudom, hogy megint későn hoztam, és hogy rövidre sikerült, és ezért bocsánatot szeretnék kérni. 
Virág.
xoxo

-Minek?-kérdeztem csodálkozva. Úgyse kíváncsi rám!
-Igen? Akkor szerinted miért CSAK neked talált ki ilyen jó mozdulatot? És láttad hogy néz rád? Hallod ez úgy beléd esett, hogy a szerelem első látásra kifejezés ide már nem elég.
-De nem először lát-nevettem.
Ya ou csak egy fej csóválással intett, hogy menjek...



*Leila szemszöge*
-Figyi. Nekem nincs pénzem. Szóval. Én inkább nem eszek semmit.-mondtam mikor beálltunk a meki hosszú sorába.
-Jaj ne már!  Meghívlak. Ennyivel tartozok.
-Hát jó. Köszönöm. 
Szofi megvette nekem a kaját, és leültünk.
-Na mond csak.
-Mit?-tömtem a számba a sült krumplit.
-Hogy ki az. Ismerem az embereket. Főleg az ilyenfajtákat mint te.-bökött felém.
-Ja. Hát senki.-zavarban voltam. És ez neki is nyilvánvaló lett.
Egy furcsa mosolyt varázsolt arcára, majd lerakta szendvicsét. Nézett. Kezdett kínos lenni a dolog, ezért lenyeltem az utolsó falatot is, és így szóltam:
-Az a baj, hogy én sem vagyok benne biztos. Alig pár órája ismerem, de már úgy érzem, hogy bele szerettem. Mikor megszólal, mikor rám néz, mikor...-de nem tudtam folytatni mondandómat, mert Szofi közbevágott szavaimba.
-Olivér.-mondta egyszerűen. 
Szemeim elkerekedtek, és homlokom összeráncolódott.
-Te honnan...És..-próbáltam a megfelelő szavakat keresni.
-Szóval tényleg ő az. Hogy honnan tudom? Egyszerű, mint a karika csapás! Ő is beléd. Mikor jöttél a meghallgatásra, láttam, hogy ő vitt be. És gyorsan kisurrantam hozzá, hogy megkérdezzem, hogy honnan ismer téged. Mondta, hogy nem tudja, de nagyon jól nézel ki.-fejezte be.
-Ez még nem jelenti azt, hogy szerelmes belém.
-Úgy látszik, sokat nem tudsz még.-mosolygott és szemöldökét fel-le mozgatta.
Beleittam az üdítőmbe, mikor hirtelen valaki hátulról megveregette a vállam.
Szofi elmosolyodott, és és motyogott valami olyasmit hogy 'Emlegetett szamár.'
Egy nagy levegő vétellel hátrafordultam. Tudtam, hogy ő az. Jaj ne.
-Szia-intettem a kezemmel, és olyan ciki voltam, hogy azt el nem tudom mondani.
-Bocsánatot szeretnék kérni. Ági már elment, és nem akartalak megbántani, de te elrohantál és szakítottam vele mikor.....-hadarta el a mondatot, de nem tudta befejezni, mert közbevágtam:
-Szakítottatok?
-Igen-nézett a föld felé.
-Én sajnálom. Ha miattam akkor..
-Nem! Nem te vagy a hibás. Már amúgy is ezt kellett volna tennem. Csak nem vettem észre, hogy milyen szörnyű ez a csaj. 
-Na mi van? Csak nem szerelmet vallasz neki?- kérdezte egy elég ismerős hang nevetve. Ya ou volt Bennyvel és Szikivel érkezve.
Olivér orcája pirosodni kezdett. Istenem de aranyos volt. Úgy megöleltem volna.

*7 óra múlva*

-Menjünk már hazaa...-nyavalyogtam.
-Éhes vagyok.-mondta Oli.
-Fáradt vagyok.-közölte Sziki.
-Fürödni akarok.-ült le Benny. Erre mindenki felnevetett.
Robi megengedte, hogy mára a próbának vége legyen, szóval Sziki hívta a kisbuszt.
Iphonomat kezembe véve megindultam az ajtó felé. A bejárati ajtón kilépve a szakadó eső az arcomat tisztította. Hurrá. Én szaladva, ám a többiek csak szépen nyugisan sétáltak a kisbuszhoz.
-Egész nap esik. Halálos balesetek is voltak Pécs fele.-közölte hűvösen a sofőr köszönés képen.
Benny egész úton a sofőrrel beszélgetett, Sziki és Ya ou pedig ha jól láttam elaludtak. Már én is alig bírtam nyitva tartani a szemem, de Oli mindig szóval tartott.
-Figyi. Holnap még gyakoroljuk a táncot?-kérdezte ásítozva. 
Istenem olyan aranyos mint egy kis kölyökkutya.
-Persze. Neked viszont már alig kell gyakorolnod. Nagyon jól megy.
-A francba.-ütött a lábára Oli, mintha mérges lenne, de láttam még a sötétben is, hogy mosolyog. -Pedig annyira élvezem, mikor a csípőmet fogod.
-Jaj te csak ne hízelegj.-mosolyogtam, és belenéztem a gyönyörű arcába.
Egész úton csak hízelgett, nevetett, mosolygott. A busz egy nagy fékezéssel megállt. Összeráncolt szemöldökkel néztem körül. Még nem voltunk a Corvinon. Akkor miért állt meg?
-Na kiszállás.-utasított a sofőr.
-Már elnézést, de ez nem a Corvin sétány. 
-Nem ez nem az. De az út lezárások miatt nekem lehetetlen arra mennem. Minden kocsi megfordul. Ahogy én is.
-Ne már. Szakadó esőben sétáljunk? Esernyőnk sincs. ráadásul egy lány is velünk van- mutatott rám Ya ou, aki felébredt a hangos beszélgetésre.
-Az már nem az én problémám.
Szomorúan kiszálltam a szakadó esőbe, és megvártam a többieket. Én lehajtott fejjel battyogtam, a többiek pedig gondolkoztak, hogy mivel lehetne megvédeni magunkat az eső ellen. Szemem sarkából láttam, ahogy Oli rám néz, és leveszi a kabátját. Rám adta. Szívemet forróság járta át, és annyira dobogott, hogy szinte kiesett helyéről. Mosolyogtam, mint a vadalma. Nem tudjátok elképzelni, hogy milyen boldog voltam, még a szakadó esőben is. Aztán hirtelen egy olyas valami történt, amire én se számítottam. Megfogta a kezem. Testem egyre forróbb lett, tiszta zavarban voltam. A többiek észrevették, hogy mi mit csinálunk, és elkezdtek suttogni. Ez viszont már kínos volt. 
1 napja ismerem Olivért, de úgy érzem, ez az egy nap is elég volt arra, hogy életem megváltozzon. A Dáviddal való szakítást már elfelejtettem, túlléptem rajta, és tudjátok mit? örülök neki, hogy szakítottunk. Olivérbe pedig fülig szerelmes vagyok, és nem bírok ki egy percet se nélküle. De muszáj lesz, mert nem tudom, hogy fogom kibírni az éjszakát. hiányzik. Bár nem tudom, hogy most mi van köztünk, hiszen kezei az enyémet dörzsölik, és kabátja, az én testemen található, de ez nem jelenthet semmit. Pár  órája szakított Ágival, és nem hinném, hogy már túltett rajta. Most már csak azt mondom, hogy a remény hal meg utoljára.
Megérkezve a Corvinra, Olival elengedtük egymás kezét, és felsiettünk a lépcsőn, a lakásunkba. Már mindegyikünk akart venni egy jó meleg fürdőt.
És innentől kezdődött a galiba.
-Leila! Leila!-kiabálta az ajtónk előtt állva Anikó és Lili.
-Mi van mondjátok? MIért nem mentek be a lakásba? Nincs olyan meleg itt a lépcsőházban.
-Nincs meg a kulcs. Ma Lili elvesztette a kulcsot, és az az érzésünk, hogy ottmaradt a Corvinon vagy a buszban-közölte a fantasztikus tényt Anikó. -Megkérdeztük az itt dolgozókat, és nincs pótkulcs sem.
-Nem hiszem el.-suttogtam. -Akkor mégis hol fogunk aludni? És hol fürdők? Honnan lesznek ruháim?-kezdtem pánikba esni. 
-Arra gondoltam, hogy mi beköltözünk a 25 év felettiekhez, mert felajánlották. te meg mész ahova akarsz.- mondta Pili (ez lett Péterffy Lili beceneve). A három lány be is kopogott a 25 év felettiekhez, és Danics Dóra nyitotta az ajtót. Meg se kérdezte, hogy lenne-e kedvem velük aludni. Végül is. Nem számítok.
Kulcs zörgésre lettem figyelmes. A drága Bytheway jött fel, és közülük Szofi lépett ki.
-Hát te?-kérdeztem csodálkozva, s Szofira néztem.
-Itt lakom.-mutatott az egyik ajtóra. -Te miért nem mész be amúgy? Hideg van.
-Nincs hol laknom. A kulcsot elvesztette Lili.
-Ohh szegény-húzta el a száját, és így folytatta: -Mondanám, hogy aludj nálam, de az én lakásom egy egy személyre szóló, egy szobás, és egy ágyas ház. Szóval. Csak ruhával tudlak kisegíteni.
-Hát a ruhát elfogadom.-mosolyogtam.
-Mi viszont szívesen látunk magunknál.-mondta Benny.
-Komolyan?-néztem rájuk már már könnyes szemekkel.
-Persze. Bár csak a nappaliban lévő kihúzható kanapén tudsz aludni, de az viszonylag nagy. Ha van kedved, akkor gyere.-csatlakozott Sziki is.
Én bólogattam, és Szofi kilépett a lépcsőházba. A holnapi ruhámat nyújtotta át. 
-Pizsamát viszont sajnálom, de nem tudok adni.-mondta, és átölelt
-Jaj nem kell köszi. Ez bőven nagy segítség, hogy már ennyi mindent tudtál adni.
Ya ou nyitotta az ajtót, és beléptünk. A lakásuk óriási volt. A lányok lakásától vagy 4x nagyobb. Mondjuk négy fiúnak ekkora kell. 
Benny elment fürödni, Oli vacsorát csinált, és Sziki megágyazott nekem.
-Nagyon édesek vagytok, de nem szükséges engem így elkényeztetni. Nem ehhez vagyok szokva.-mosolyogtam egy szál köntösben, amit Ya ou adott. -Oli! Én nem eszem húst. Vega vagyok. Szóval, nekem elég lesz egy bögre kakaó.
-Nem szereted a húst? Akkor miket eszel? Legalább ezt a kakaós csigát edd meg.
Nagyot sóhajtva bólintottam. Én ilyen késő este már nem nagyon szeretek enni. De belementem.

Oli kirakott egy tányérra 2 kakaós csigát, és egy bögre kakaót helyezett mellé. A többiek meleg szendviccsel zárták az estét. Mindenki lefürdött, mindenki megvacsorázott, és mindenki elment aludni. kivéve én. Én a vihartól megint nem nagyon tudtam aludni. És, hogy őszinte legyek, nem csak a vihar akadályozott meg az alvásban. Ami Olivérrel, és velem történt az nincs rendjén. Ha nem vagyunk együtt, és nem szeret, akkor miért teszi ezt? Kattogott az agyam, az érzések kavarogtak bennem. Nem bírtam tovább. Gondolataimat összeszedve Oli ajtajára pillantottam. Résnyire volt nyitva az ajtó. Eddig minden a "terv" szerint megy. A résen kiszűrődő gyér fényről gondoltam, hogy Oli még ébren van. Vagyis remélem. Oda lopakodtam az ajtaja elé, megpróbálva nem nagy zajt csapni, bementem a szobájába. Ahogy gondoltam. Ott feküdt egy szál alsógatyában(!!!).
-Szia.-köszöntem neki az ajtóban állva. 
-Te még nem alszol? Fáradt leszel.-mosolygott.
-Nem birok aludni.
Maga mellé nézett, és megveregette az ágyat, hogy menjek oda mellé.
Nagy levegőt véve odaültem.  
-Mondjad.
-Mit?-kérdeztem. Arcom egyre pirosodott.
-Gondolom mondani akartál valamit. Csak úgy meg csak nem jöttél volna be hozzám.
-Jaj. Igen. De Már nem fontos. Felálltam, hogy vissza mehessek az ágyamba aludni (na jó én se hülyítem magam, nincs kedvem aludni).

Kezével visszarántott, és  rám nézett.
- Mi volt közted és köztem a sétálás közben?-néztem mélyen a szemeibe, amelyek elbűvöltek.
Olivér nem válaszolt, csak közelebb jött hozzám. Egyre és egyre közelebb. Szánk majdnem összeért.
Egy nagy levegőt vettem, és megöleltem. És tudom, hogy most ünnep rontónak fogtok nevezni, de elaludtam. Szóval nem tudom a folytatást. Lehet hogy megcsókolt. Lehet hogy nem. De oly rendes volt Oli, hogy kivitt a nappaliba, hogy a többieknek ne legyen feltűnő, hogy nem vagyok az ágyban. 


*5 nap múlva*

Az elmúlt pár napban sokat tanultam. Hogyan kell szeretni, és hogyan kell gyűlölni. Tudom, hogy most sokan lenéztek, mert pár nap alatt beleszerettem egy srácba. De ez a srác nem egy mindennapi ember. Jaj és előkerült a kulcsunk is, szóval csak egy éjszakát aludtam Oliéknál.
Ma eljött az első élő adás napja.  Nagyon izgulok a srácok miatt. Az MDC és a Fat Phoenix már nagyon jól tudják a beállásokat stb. De a kedvenc csapatomat, a Bythewayt féltem. Nagyon érzékeny lelkük van. 
Sóval este 5-re bementünk a Székházba, ahol mindenki sminkes asztalhoz ült. Hajak, ruhák, sminkek, skálázások.  A székház nyüzsgött, egyre és egyre több ember érkezett meg, egyre nagyobb lett a feszültség.
Kaptam egy Szabó Leila névre szóló szobát, ahol pihenhetek, öltözhetek.  Szofi előkészített nekem néhány ruhát, és én kiválasztottam közülük a legjobbat.

Ideges lettem. Ami az én esetemben nem jó, mert ilyenkor könnyen megbántok valakit,  és mindent elmondok, amit érzek.Kopogtatásra lettem figyelmes az ajtómon. 

-Gyere.-mondtam.

Oli nyitott be. nem hiszem el. Látványától megnyugodtam. Végignézett rajtam és így szólt:

-Csinos vagy!

Én nem szóltam semmit, csak közelebb mentem hozzá. Mindig egy lépéssel közelebb. Szemem az ő szem párját fürkészte. Jaj ne. A szó hányás. Nem bírtam tovább. Elmondtam. 

-Oli! Én szeretlek. És ne! Most ne szólj egy szót se! Mert én amióta ismerlek, szeretlek. Gondolva az ovis korra. Te nem tudtad, de én már akkor is éreztem irántad valamit. Igaz, még akkor picik voltunk, és én csak játéknak fogtam fel az egészet, de most már felnőtt vagyok. És én odavagyok érted. Tudom, hogy még csak most szakítottál Ágival, és én is Dáviddal, de én túlléptem rajta. Már érted küzdök. És most ezt nem kellett volna elmondanom, mert ez az én titkom volt. Immár a tiéd is.-hadartam el mindent. -Bocsánat.-és ez volt a végső szó.
Olivér egy darabig nézett. Mosolygott. És megölelt. A fülembe ezt súgta: 'SZERETLEK'.
Fél lépéssel hátrébb ment, és olyan dolog történt, amit soha életben nem fogok elfelejteni!
Száját számhoz tapasztotta, és megcsókolt. Hihetetlen érzések keringtek bennem, és egyszerűen csak azét éreztem, hogy szabad vagyok....