2. rész

Sziasztook! :) Meghoztam a következő rész. Nos mivel hamarosan vége a szünetnek, és jön a fantasztikus iskola, ezért ugye nekem is kevesebb időm lesz írni. Tehát arra gondoltam, hogy minden pénteken, és vasárnap kirakok egy új rész. De ha lesz időm, megígérem, hogy próbálok gyakrabban írni. Remélem tetszeni fog ez a rész. Jó olvasást!. :3 
Puszi: Virág
xoxo

Végig futottam a szememmel, hogy a csapatokba kik tartoznak. A Bytheway maradt hátra. 

Ya ou Feng Ferenc, Szikszai Péter, Vavra Bence és Patocska Olivér... Az utolsó nevet elolvastam vagy ötször, mire fel fogtam,hogy tényleg ő az.... 

Olivér. Olivér az ovis társam volt, és utána pedig alsó tagozatban két évig osztály társak voltunk, csak engem a szüleim elvittek egy másik suliba. Úr isten. Nem hittem volna, hogy valaha találkozhatok még vele. Újra megtámadtam a folyosót, és elkezdtem keresni a Bytheway öltözőjét. 

- Elnézést! Bocsánat tudna nekem segíteni?- jött velem szembe  egy stábos férfi.

- Bocs most nagyon sietek- futott el. 

Ah remek.  még körülbelül 10 percet kerestem, miután sikerrel jártam. 

Bekopogtam az ajtón, vártam egy kicsit hogy szóljanak valamit, de semmit nem hallottam. A szívem már annyira dobogott, hogy szinte kiesett. Benyitottam, és ott volt a négy srác. Az egyik ült a tükör előtt, másik egy lapot olvasott a kanapén, a harmadik a földön ült és a telefonján nyomkodta, és az utolsó srác csak járkált fel-alá és énekelgetett, csettintgetett. 

- Öö. Sziasztok. Ti vagytok a Bytheway?- álltam meg az ajtóban.

Minden szem rám szegeződött. És a földön megpillantottam azt a szőke fiút, aki néhány órája még a tejbegrízét ette.

- Ja mi vagyunk- álltak fel mindannyian.

-Jaj de jó. örülök nektek. Nos az van, hogy én leszek a tánc tanárotok, és koreográfusotok. 

-Komolyan?- nézett rám egy kicsit barnásabb bőrű, de nagyon helyes srác.

-Igen. Szabó Leila vagyok. 

-Vavra Bence Benny- jött oda hozzám egy  magas, aranyos fiú.

-Hűha. Ti aztán magasak vagytok- állapítottam meg.

- Szikszai Péter- nyújtotta a kezét. -De megkérhetnélek, hogy Szikinek hívj?

-Persze. 

-Én Ya Ou Feng vagyok, de kérlek szólíts Ya Ou-nak. 

-És Ferenc- ordította be a szöszi, akinek még nem tudom a nevét, de van sejtésem.

Ya ou lehajtotta a fejét és ismét megszólalt:

-Igen és Ferenct. Az a másik nevem. De azt utálom, Szóval maradok Ya ou. Kiskoromban hívtak így mert...- gondolkozott el Ya ou.- Mert kiskoromban hívtak így.

- Mi már találkoztunk, de azért bemutatkozom. Patocska Olivér- közeledett felém Olivér.

- Mi már ismerjük egymást. Nem tudom, hogy mennyire emlékszel rám, de ovis társak voltunk. Meg osztály társak 2 évig.

-Valami rémlik. Ha te voltál az a lány, akinek mindig húzogattuk a haját, akkor emlékszem.

- Igen. Én voltam- nevettem kínosan. És hosszan megöleltük egymást. Már oviban nagyon jó "haverok" voltunk, szóval ez nem nagyon jelentett semmit. Nyílt az ajtó, és egy biztonsági őr jelent meg, mögüle meg kilépett egy lány.

- Köszönöm- nézett a biztonsági őrre.

A lány belépett az öltözőbe, ledobta a táskáját a földre, és megpillantott engem, és Olivért, ahogy megöleljük egymást.

-Khm. Sziasztok-köszönt feltűnést keltően. 

Én eltoltam magamtól Olivért, mert már kínos volt a helyzet.

- Ági. Szia- köszönt Olivér Áginak, és egy csókkal üdvözölte. nyilván a barátnője.

- Nem is tudtam, hogy a rajongókat be engedik az öltözőbe. Adtál neki autogram kártyát?- kérdezte kedvesen?

-Koreográfus vagyok- mondtam, a félreértést elkerülve.

-Á értem. Én Ági vagyok. Olivér barátnője- üdvözölt.
Míg Oli és Ági kettesben beszélgettek, addig engem a fiúk kínálgattak mindenféle kajával.
-Nem. tényleg  nem kérek semmit.
Néha néha rápillantottam Olivérre, de csak annyit láttam, hogy Ági szinte mindjárt sír. Távozása után úgy becsapta az ajtót, hogy a biztonsági őr meg is kérdezte, hogy minden rendben van-e.
-Ez meg mi volt?-kérdezte Benny. 
-Semmi. Csak megsértődött. Hiába próbálom menteni a kapcsolatot, és mondom, hogy költözzünk össze újra.
- Ilyenek a nők- mondta Sziki, és megveregette Oli vállát.
-Hé!- mondtam. - Én is az vagyok. És a nőket nem kell bántani. Amit tesznek, azt okkal csinálják- próbáltam védeni a saját nememet. 
- Am Leila?-kezdett neki Ya Ou a mondandójának. Ha itt dolgozol, nem kéne, hogy neked is legyen egy Stábos kártyád?
- De van. Itt a táskámba.-ütögettem meg a fekete zsákot.-Csak addig nem akartam a nyakamba rakni, míg nem volt biztos, hogy itt dolgozok.
Nyúltam be a táskába, de nem volt ott.- arcom lefehéredett ijedtembe.
-Úr isten- mondtam, és szerintem az arcom kezdett fehéredni.
-Mi a baj?-néztek rám.
-Nincs meg. A mai nap egy kész káosz. El aludtam, nem hoztam el a táncos cipőm, a barátom megcsal, kirak a lakásból, nincs hol laknom, és most meg ez.
- Segítsünk megkeresni?- kérdezte Ya ou.
- Megtennétek?- néztem rájuk könnyesen.
-Alap.- bólogatott Sziki és Benny.
Kimentünk a folyosóra, ahol a srácokat megtámadták a rajongók, és a stábosok.
-Boys- ordított egy nő a folyosó végéről.
Megfordultunk, én meg behúzott nyakkal féltem, hogy már ez a nő rájött, hogy mit hagytam el.
-Igen? kérdezték kórusban.
- A jövőheti első előadásról van szó. Hallottam, hogy angol dalt fogtok énekelni, és vala melyikőtöknek nem túl jó az angolja. Ki is az.
Benny óvatosan felrakta a kezét, ugyanis ő a kiejtéssel bajban van.
Na gyertek akkor, mert most szabad vagyok. Aztán nem foglalkozok veletek, mert nem csak ti vagytok a versenyben.
-Basszus-suttogtam, és mindannyian rám néztek.
-Elnézést tanár nő! Én maradhatok? úgyis Londonban éltem, meg minden, és az angolom is perfekt.
-Azt tudom Olivér. Menj csak a barátnőddel, de majd még szeretném, ha elolvasnád a dalszöveget, hogy biztos legyek benne.
Barát nő? Én? Annyira elpirultam, hogy alig bírtam rájuk nézni.
Mivel a többieket elvitte az angoltanár, ezért én Olival kettesben maradtam.
- Most merre?- kérdezte.
Én csak megvontam a vállam, és elkezdtem futni a színpad fele. És kedves lányok, sose fussatok magassarkúban, mert a végén biztos, hogy eltaknyoltok. mint én.
Velem nem is az volt a baj, hogy nem bírok magassarkúban futni, hanem az, hogy nem láttam egy lépcsőt, és konkrétan ráestem a kezemre.
Olivér hamar odafutott hozzám, de én csak lehajtott fejjel próbáltam nem ránézni.
-Megvagy?-kérdezte Oli aggódó hangon.
-Persze-szipogtam. Menjünk keressük azt a stábos kártyát- álltam fel a hideg kőről.
Olivér folyton rám nézett, és elég ciki volt, hogy sírva látott.
A színpadra felérve, már eltűnt a szememről a piros szín, és bátran mertem emberek elé menni.
-Patocska Olivér drága.-szólt az egyik szerkesztő, aki már messziről kiszúrta Olit.-A versenyzők még nem jöhetnek be.
Olivér kiment, leült ismét egy hangfalra. A színpadot végig jártam, és meg is találtam az egyik függöny mögött.
-Leila. Hogy állsz a csapatokkal?
- Eddig csak a Bythewayről tudom, hogy mit fog énekelni. Meg beszélnem kéne a táncosokkal is. Itt vannak még?
-Ma csak 2-ig voltak.
-Ó. Akkor holnap.
Olivérhez kirohantam, és a nyakába ugortam.
-Megvan?- mosolygott kedvesen.
-Igen.
-Ügyes vagy.
-Figyelj- néztem rá komolyan- mondanom kell valamit...