4. rész

Hú. Nehézkesen, és sokára, de itt van az új rész. Remélem, hogy tetszeni fog. Jó olvasást, és légyszíves kommentlejetek, hogy mi nem tetszik és hogy mik a hibáim, hogy tudjam min kéne változtatnom. 

♥ Wayerek!!! Holnap nézzétek a Fókuszt, mert benne lesznek a fiúk!! ♥

 "A tánc számomra olyan, mint az élet:
néha könnyed és lágy,
néha lendületes és magával ragadó,
van mikor kemény és nagyon nehéz...
...de sosem adom fel."

Én a facebookot nézegettem, írogattam embereknek, de Oli még mindig nézett.

Aztán megtörte a csendet.
-Te most miért is nyomkodod azt a szart?- ismételte a pár perce elhangzott szavaimat.
Nem válaszoltam, csak néztem tovább a facebookot, ahol kaptam egy üzenetet amiben ez állt:
Patocska Olivér:...

Rakd le azt a telefont!!

Az üzenetet olvasva elmosolyodtam, de nem kellett engedelmeskednem a parancsának, mivel megérkeztünk a Corvinra.

A srácok felvitték a cuccomat, és kiderült, hogy Anikóék lakosztálya a fiúkétól négy ajtóval arrébb van.

Benny és én elindultunk, hogy be tudjak költözni arra a néhány napra. Batánovics Lili nyitott ajtót, és elmondtuk neki, hogy mi a szitu. Lili szívesen fogadott engem, és mondta, hogy maradjak minél tovább.

-Nézzétek lányok ki fog velünk lakni?- konferált be Lili.

Beléptem a konyhába, ahol már Anikó és egy másik lány, akit nem láttam, mert háttal ült vacsoráztak.

-Úr isten Leila. Komolyan itt fogsz lakni?-kérdezte Anikó és odarohant hozzám, hogy megöleljen. 

A lány, aki háttal ült ledobta a villáját, és hátrafordult. Nem hiszem el. Péterffy Lili volt. Szóval velük kell élnem egy darabig. 

- Te nem lakhatsz velünk- mondta felháborodtam.

-Jaj Lili. Inkább örülnél annak, hogy velünk van. Érezd otthon magad! Gyere megmutatom a szobád- szólalt meg Anikó lelkesen.

A "szobám" viszonylag nagy volt, gyorsan betudtam rendezkedni. Felvettem valami laza cuccot, és kimentem hozzájuk. 

-Kérsz te is?-mutatott Anikó egy tálra, ami tele volt valamilyen tésztával.

-Jaj nem köszi. Csinálok én magamnak.

Míg én csináltam magamnak kakaót, hallottam, hogy Lili motyogja, hogy milyen élet vár rá ezek után. Pedig elhihetné, hogy semmi kedvem sincs hozzászólni.

Elfogyasztottam az italt, és a fürdőszobában még összeszedtem magam. 

Későre járt, és nagyon fáradt voltam. Az ágyban feküdve még felnéztem facebookra, de nem emlékszem semmi többre. Francba. Elaludtam. 

Csikorgás, nyikorgás, reccsenés, sziréna. Csak ezt hallottam egész éjjel. Szemhéjamat felnyitva meglestem a telefonomon, hogy mennyi az idő. 02:47. Az ablakon kinézve csak a tűzoltókat és a rendőröket lehetett látni. Fák dőltek ki, az eső még most is szakad, dörög az ég, a szél olyan erővel fúj, hogy ép eszű ember nem megy ki, mert tuti, hogy nem marad a talajon, a fa ága karcolja az ablakomat. Néha-néha villámlik is. Hogy tudnék vissza aludni ilyen hangzavarban? A plafont bámulva, és a koreográfián gondolkozva tudtam elaludni. Hihetetlen vagyok. 

Reggel kilenckor keltem, ami azt jelenti hogy én keltem fel a leghamarabb. Halkan kimentem a nappaliba, 

ahol már a többiek kávét főztek, neteztek, röhögtek,reggeliztek. Tehát mégsem én vagyok az első számú "korán kelő".

-Nézd csak Lili!- kiabált Batánovics Lili  PLilihez. -Már az egész net rólad és Dávidról van tele, hogy összejöttetek-nevetgéltek hangosan.

-Sziasztok-köszöntem kicsit kómásan. 

-Jó reggelt! Csináltunk neked is reggelit.-üdvözölt engem majdnem mindenki. -Hogy aludtál?

-Borzalmasan.-mondtam egyszerűen, de mégis minden gyűlöletet belevittem.

-Ha a vihar miatt nem tudtál aludni, akkor nem vagy egyedül. Most olvasta Lili, hogy egy hetes vihar vár ránk.-közölte a tényt Anikó. Erre nem tudtam mit reagálni, szóval be battyogtam a fürdőszobába, ahol rendbe szedtem magam. Hajamat kivasaltam, és kisminkeltem magam, ami szempilla spirálból, tusból, és alapozóból állt. A szobámba visszatérve már csak egy laza, de mégis melegebb ruházatot vettem fel, hogy tudjak táncolni, és hogy ne fázzak fel. 

-Hű milyen laza ma valaki- nézett rám elismerően Anikó. Komolyan mondom olyan kis kedves és bájos lány. Őt csak szeretni lehet. Ha rossz kedved van, csak rá kell nézned, és felvidulsz. Bámulatos.

Kávéval, és vajas pirítóssal kezdtem a napom, majd a hűtőből egy palack vizet kivettem, mikor hirtelen megszólalt Péterffy Lili:

-Már megbocsáss, de ki engedte meg, hogy elvidd a cuccunkat? Azt hova akarod vinni?- vetett rám gyilkos pillantásokat.

- Viszem magammal a Lurdyba. Esetleg valami baj van ezzel?-kérdeztem cinikusan.

-Igen. Hogy az a mi vizünk, és mi fizettük ki.- kezdte felemelni a hangját. 

- Hát, sajnálom, de úgy tudom, hogy a vizet ingyen kapjátok- mosolyogtam rá, és bezárkóztam a szobámba. 

A táskámba beledobtam a vizet, a stábos kártyám, telefont, töltőket, és a laptopot, és indultam is ki, mert Sziki üzent, hogy már itt a fuvar. Felkaptam magamra a bőr dzsekim, és elköszönve a többiektől már el is húztam a csíkot. Kilépve az ajtón megpillantottam őket, és elmosolyogtam.

-Jó reggelt- mondtam kedvesen.

-Helló- köszöntek nekem sorba.

A kisbuszba beszállva, beszéltük, hogy milyen nagy vihar van, és hogy az éjjel ők sem tudtak rendesen aludni. Persze megint nagyon jó volt a hangulat ott elől a fiúknak. Nekem mindig, megint csak hátul marad hely Oli mellett, aki nem tudom miért, de ma reggel is kicsit "sértődött" volt. Sokak még nem tudják, de én imádok beszélni,  de nem vagyok szókimondó. Úgy gondolom, aki szókimondó az nagyon könnyen megsérti a másikat. Tehát megtörtem a hátsó csendet, és suttogva hozzászóltam:

-Mi a bajod?

-Nekem semmi. Fáradt vagyok.

-Aha. Értem. Figyelj! Kitaláltam egy nagyon jó mozdulatot. Mit gondolsz?

-Mivel még nem láttam, nem tudok semmit se gondolni- mondta hűvösen.

Nagyot sóhajtva az ablak felé fordultam, és kipillantottam az eső cseppekkel teli ablakon. 

Az út nagyon hosszúnak tűnt, én csak az Iphonomat birizgáltam, és hallgattam a fiúk beszélgetését. Szegények nagyon izgulnak az élő show miatt.  Annyira bánt, hogy mindenki úgy néz rám, mintha valamit csináltam volna. Hiába próbálok barátkozni Szofival, ő csak lenéz. A srácok mind nagyon rendesek, és már imádom őket, de mégsem minden az igazi. Mi lehet a baja Olinak?  
A kisbuszból kiszállva megpillantottam azt a híres Lurdy házat.  A fiúkkal befutottunk, hogy ne ázzunk el, és a bejáratnál rájuk néztem és megszólaltam: 
-Tudjátok merre kell menni?- kérdeztem érdeklődve, de szerintem ők se tudják még.
-Persze! A kaja felé-mondta Olivér, akinek a szemei kopogtak az éhségtől. 
Kicsit bolyongva, de megtaláltuk a kis termeket, ahol folytak már a próbák. Belépve az egyikbe, már az ének tanár, és Szikora Róbert beszélgettek, énekelgettek. 
-Háhá- pillantott ránk a kedves mentor. -Hogy vagytok?- nézett végig a mosolyogva a fiúkon, aztán rajtam megakadt a szeme. -Te vagy az új tánc tanár nem?- nézett rám "komolyan".
-Igen. Jó reggelt. Szerintem mi már találkoztunk. Szabó Leila- nyújtottam a kezem.
- Igen, az lehetséges- vette viccesre a formát. -Szikora Róbert. Megkérhetnélek, hogy tegeződjünk? mindkettőnknek sokkal kényelmesebb lenne úgy- mosolygott még mindig, az életvidám híresség.
A fiúk elkezdték a próbát, én pedig bele huppantam az egyik babzsákfotelbe, és mosolyogva néztem a papírt olvasó fiatalokat. 
A táskámból kihúztam a laptopot, hogy ötleteket meríthessek a táncukra. Ajtó nyitásra lettem figyelmes, de csak az angol tanár volt, aki egy tálca forró csokival lepett meg minket. Az üveg asztalon gőzölgő poharakat megpillantotta Oli is, akinek rögtön felcsillantak a szemei, de szegény nem tudta megkóstolni.
- Olivér! Te még tartozol nekem egy angol szöveg olvasással- mondta szigorúan a tanár, és a fejével az ajtó felé biccentett.
Míg Olivér és Erika (az angol tanár, végre megtudtam a nevét) kinn olvasták a dalszöveget, addig én magamra terítettem egy pokrócot, és szürcsölgettem a meleg italt. Nem több mint három perc múlva Oli egyedül tért vissza, és mosolyogva nézte az utolsó bögre finomságot.
- Kezdhetjük srácok?- kérdezte Robi, a fiúktól.
- Persze- mondták egyszerre, nyűgösen.
Elkezdték a zenélést, Robi minden zenei titokba beavatta őket. Már minden tökéletes volt, eltalálták a közös hangot, együtt működtek, mindenbe belementek. Én is kitaláltam a tökéletes, és végleges mozdulatot. nagyon jó hangulat alakult ki, sokat hülyültünk, vicceket regéltünk meg ilyenek. Egyszer csak ajtó nyikorgásra lettünk figyelmesek. Mindannyian oda szegeztük tekintetünket, és kíváncsian vártuk, hogy ki nyit be...